Szerző: Van Erőm

„A te szabadításodban, Uram, bízom, és ne engedd, hogy szégyent valljak örökké.” – Zsoltárok 31,1
Amikor nehézségek nyomnak, és úgy érezzük, elfogyott a remény, az ember szívének legmélyebb vágyává válik a biztonság és a megmentés. Dávid zsoltárában ezt az őszinte kiáltást halljuk: egy vágyat arra, hogy Isten szabadítása legyen az életünk menedéke.
Ez a bízás nem a helyzetek pillanatnyi javulását jelenti, hanem egy mély bizalmat, hogy Isten nem hagy el, nem fordít hátat, még akkor sem, amikor úgy tűnik, minden összeomlik körülöttünk. Ez a hit nem gyengeség, hanem az erő forrása.
Az igaz ember nem önmagára hagyatkozik, hanem arra, aki megmenthet, aki életet ad, és akinek kegyelme mindig friss. Nem a tökéletes körülmények között bízunk, hanem abban, hogy az Úr szabadító szeretete átsegít minden próbán.
Ez az ígéret számunkra ma is élő reménység: nem kell szégyenkeznünk a nehézségek miatt, mert Isten megtart, és az Ő szabadítása végleges menedékünk.
Ima:
Uram, erősítsd meg bennem a bizalmat, hogy bízni tudjak szabadításodban. Ne engedd, hogy elessen a reményem, hanem vezesd utamat. Ámen.